2018-01-19 00:00:00 Himnusszal kapcsolatos ereklyék Nyíregyházán

Családi kassza

Balog: lényegesen javultak a gyermekes családok életkörülményei

2017. November 21.

Lényegesen javultak a gyermekes családok életkörülményei az elmúlt évben - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, az Országgyűlés népjóléti bizottsága előtti éves meghallgatásán, amelyen a családpolitikáról, az egészségügyről, a szociálpolitikáról és a romák helyzetéről is beszélt.

Minden hatodik lakást csok-kal vásárolnak

2017. November 20.

Egyre népszerűbb a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), ma már minden hatodik ingatlanvásárlásnál csok-ot vettek igénybe - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Karácsony előtt megérkeznek az Erzsébet-utalványok

2017. November 16.

Még karácsony előtt megkapják a 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok, amit az előző évhez hasonlóan most is a postások visznek majd ki - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A hitelből is elengednek egymillió forintot az újabb gyermekek születésekor

2017. November 16.

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellé felvehető kedvezményes, tízmillió forintos hitelből is elengednek jövő évtől egy-egy millió forintot a harmadik vagy további gyermekek vállalása esetén - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Több millió forinttal csökkenhet a nagycsaládok jelzáloghitele 2018-tól

2017. November 15.

Több millió forinttal is csökkenhet a nagycsaládosok, három vagy többgyermekesek lakáscélú jelzáloghitele, az erről szóló kormányrendelet a legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg.

Idén is kap minden nyugdíjas Erzsébet-utalványt

2017. November 15.

A kormány az elmúlt évhez hasonlóan az idén is minden nyugdíjasnak, illetve nyugdíjszerű ellátásban részesülő polgárnak biztosít 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Többen vették igénybe a csok-ot idén, mint tavaly

2017. November 15.

Mindegyik banknál nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) folyósítási összege idén eddig a tavalyi év azonos időszakához hasonlítva, több helyen is negyven százalék feletti volt a bővülés, miközben egyes pénzintézeteknél többszörösére emelkedett a kihelyezett összeg - derül ki az MTI körképéből, amelynek keretében nyolc magyarországi nagybank válaszolt az államilag támogatott konstrukcióval kapcsolatos kérdésekre.

A családok pénzügyi tudatosságával a gazdaság is erősödik

2017. November 10.

A családok pénzügyi tudatossága erősíti a gazdaságot és javítja a társadalmi közérzetet is, a szükséges ismeretek átadását az iskolákban kell elkezdeni - mondta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Akár 25 ezer forinttal több pénz a nyugdíjasoknak

2017. November 10.

Háromféle összeget kapnak ebben a hónapban a nyugdíjasok, az, aki 125 ezer forintos ellátásban részesül, csaknem 25 ezer forinttal több pénzre számíthat. A bankszámlára utalás ma kezdődik, a postás november 15-től viszi a pénzt.

Karácsonyi gyűjtés indul a rászoruló családokért

2017. November 9.

Az ország 25 áruházában indul karácsonyi gyűjtés. Az önkéntesek november 10-12, illetve 17-19 között várják a vásárlók felajánlásait.

Év végéig használhatjuk a régi húszezreseket

2017. November 6.

Év végéig érvényesek a régi húszezer forintosok, január elsejétől már csak a 2015. decembertől forgalomba hozott, korszerűbb bankjegyekkel lehet fizetni - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank.

Tovább könnyítenék a kisvállalkozások helyzetét

2017. November 5.

Tizenkét millió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában - mondta Varga Mihály.

3 százalékkal emelkedhetnek a nyugdíjak jövőre

2017. November 3.

Nem befolyásolja a nyugdíj-kifizetéseket, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság beolvadt a Magyar Államkincstárba. Így a nyugdíjprémium és a kiegészítés is a szokott rendben érkezik. A nemzetgazdasági miniszter a Híradónak azt mondta, jövőre 3 százalékos inflációval számol a kormány, ami legalább ilyen mértékű nyugdíjemelést jelent jövőre.

Drágul a tojás

2017. November 2.

Európában és Magyarországon is megindult az étkezési tojás árának emelkedése, ami várhatóan az év végéig kitart - közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT).

Több ösztöndíj és állami támogatás adómentessé válik

2017. Október 31.

Több, állam által nyújtott támogatás és ösztöndíj válik adómentessé az Országgyűlés keddi döntése értelmében - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón.

Az őszi szünetben is jár az ingyenes étkezés a rászoruló gyermekeknek

2017. Október 25.

Idén is mind a négy iskolai szünetben, így az őszi szünetben is meleg ételhez juthatnak a hátrányos helyzetben lévő családok gyermekei. Az ingyenes étkeztetés lehetősége a szünidőre szól, ami az iskolákban október 30-án kezdődik. A szülőknek a helyi önkormányzat jegyzőjénél kell igényelni a szünidei gyermekétkeztetést.

A határon túl élő magyar gyermekek is kapnak Start-számlát ezentúl

2017. Október 25.

A kormány a gyermekvállalást ösztönző akcióterv részeként az életkezdési támogatást és a Start-számla nyitás lehetőségét a nem Magyarországon élő magyar gyermekekre is ki kívánja terjeszteni.

Megéri idősebbeket foglalkoztatni, sokan mégsem vigyáznak rájuk

2017. Október 25.

Az elmúlt két évben 15 százalékkal bővült az idősödő munkavállalók foglalkoztatása. A KSH adatai szerint az 55-64 éves korosztály tagjainak 49,8 százaléka, vagyis mintegy 672.000 nyugdíjazás előtt álló ember dolgozik, amivel megközelítjük az unió tagországainak 55,3 százalékos átlagát. Az idősebbek munkában tartása a gazdaság alapvető érdeke, ugyanakkor az életkorral együtt nő a munkavédelmi kockázat is, elsősorban a feldolgozóipar, a szállítás és raktározás területén. Az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) most záruló kétéves kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy az 55 év felettiek foglalkoztatása jobb munkakörülményeket és fokozott biztonságot tesz szükségessé.

Jövőre még egyszerűbb lehet az adózás

2017. Október 24.

Ha az Országgyűlés megszavazza, jövőre hatályba lépnek az ügyfélbarát adóeljárás alapjait lefektető törvények, és egyszerűbb, könnyebb és még inkább ügyfélbarát lesz az adózás - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Így rendeljünk külföldről csomagot karácsonyra

2017. Október 24.

A Magyar Posta, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkészült a karácsony előtti nagyobb csomagforgalomra és vámügyintézésre, az online vásárlók figyelmét pedig felhívják a földrajzi elhelyezkedéstől függő, eltérő szállítási időkre és vámszabályokra.